Azoktól a kezdeti napoktól a Dianetika haladása folyamatos volt, módszeres, és legalább akkora újdonság volt, mint az, ami megelőzte. Annak a középpontjában, amivel L. Ron Hubbard 1950 végén és 1951 elején kezdett megküzdeni, egy újabb filozófiai kulcskérdés állt. Nevezetesen az, hogy ha a Dianetika megadja az emberi elme döntő jelentőségű magyarázatát, akkor mi az, ami az elmét használja? Vagy még pontosabban fogalmazva, mi az, ami magát az életet alkotja? Egy erről szóló döntő kijelentésében így magyarázta: „minél tovább kutatott az ember, annál inkább rájött, hogy e teremtménnyel, a Homo sapiensszel kapcsolatban túl sok az ismeretlen.”

Az elkövetkező kutatások köre, amely mintegy húsz évvel korábban kezdődött, nagyságrendjét tekintve jelentősnek bizonyult. L. Ron Hubbard egy másik e tárgykörhöz kapcsolódó igen jelentős nyilatkozatában így ír: „Az élet alapjainak, az anyagi világmindenségnek és az emberi viselkedésnek a kutatásával foglalkoztam.” Ha őt megelőzően sokan „kóboroltak is már ezen a feltérképezetlen úton” – tette hozzá – senki sem hagyott hátra útjelző táblákat. 1952 kora tavaszán azonban, a kansasi Wichitában, egy kulcsfontosságú előadás során bejelentette kutatásainak eredményét: a Szcientológiát.

A Szcientológia, ez az alkalmazott vallási filozófia, könyvek százaiban és több mint háromezer, hangszalagra rögzített előadásban található meg. Mindent összevetve, ezek a művek tartalmazzák az emberi természet és potenciál megfogalmazását, és bár ezek különböző ősi írásokban is felbukkantak, ez a megfogalmazás teljesen egyedülálló. A Szcientológia filozófia lényeges tanai többek között: az ember halhatatlan szellemi lény; tapasztalatai jócskán túlmutatnak egyetlen emberöltőn; az ember képességei határtalanok, még akkor is, ha ez idő szerint nem valósítja meg őket. Ebben az értelemben a Szcientológia azt képviseli, ami a vallás végső definíciója is lehetne: nem hitek rendszere, hanem a szellemi, lelki átalakulás eszköze.

A Szcientológia L. Ron Hubbard írásainak tanulásával és a bennük rejlő elvek alkalmazásával valósítja meg mindazt, amit tesz. A középpontban az auditálás gyakorlata áll, amelyet az auditor végez. Az „auditor” szó a latin audire szóból ered, ami annyit jelent, hogy „valaki, aki meghallgat”. Az auditálás nem valami meghatározhatatlan lelki vizsgálódás, és valójában semmi köze nincs a pszichológiához, illetve a pszichoterápiához. Az auditor nem értékel, illetve semmilyen formában nem mondja meg, hogy mit kell valakinek gondolnia, mivel az auditálás nem olyan valami, amit végrehajtanak a személyen. Így előnyei csak aktív részvétellel, valamint jó kommunikációval érhetők el. Valójában az auditálás azon az elven alapul, hogy az ember életének problémái csak úgy számolhatók fel, ha az illetőt hagyjuk, hogy saját maga találja meg rájuk a saját megoldását.

Pontosan ennek a célnak az érdekében az auditor meghatározott eljárásmódot, azaz egy egzakt kérdéscsoportot alkalmaz, hogy segítsen az embernek megvizsgálni nehézségei egyébként ismeretlen és nemkívánatos forrásait. Ez az eljárás arra a tényre épül, hogy ha teljes egészében áttekintjük és megértjük a valódi okát annak, ami bánt, akkor a probléma megszűnik létezni. Ha például valaki egy régen eltemetett engramatikus trauma káros hatásaitól szenved, az auditálás az az eszköz, amivel ez a trauma megvizsgálható, megérthető, és felszámolható. Ebben a tekintetben az auditálás olyan eljárásmódnak tekinthető, amellyel azok a dolgok is feltárhatóak, amelyeknek nem vagyunk tudatában, amelyeket nem vizsgálunk meg, de amelyek károsan hatnak ránk. Ahogy egyre több és több, mindeddig ismeretlen adat kerül helyreállításra a reaktív elméből, az illetőben ennek arányában egyre inkább tudatosodik, hogy ki is ő, mi történt vele eddig, és megismeri teljesítőképességének valódi dimenzióit.

Amit mindez szubjektív módon jelent, az természetesen bizonyos mértékben leírhatatlan, mivel az auditálás magánál a definíciójánál fogva mindeddig ismeretlen állapotokba, magasságokba való emelkedéssel jár. Nagyon alapvető fogalmakban kifejezve azonban azt mondhatjuk, hogy a Szcientológia nem követeli az egyéntől, hogy etikusabb magatartásra, nagyobb tudatosságra, boldogságra és józanságra törekedjen. Ehelyett inkább megadja az olyan állapotokhoz vezető utat, ahol mindez van, ahol az ember etikusabb, többre képes, nagyobb az öndetermináltsága, és boldogabb, mivel az, ami másmilyenné tesz minket, eltöröltetett. Vagy más szóval, ahogy maga L. Ron Hubbard fogalmazta meg egyszer, új szcientológusoknak adott magyarázatképpen: „A szabadság és a halhatatlanság értékes ajándékát nyújtjuk át Önöknek – tényszerűen és őszintén.”